22. fejezet

Harry-vel mindketten kifejezéstelenül néztünk a másikra, és próbáltuk elhinni, hogy ez nem történt meg. Csókolóztunk. El sem tudom hinni. A közöttünk lévő feszültség nem kínos, furcsa vagy kényelmetlen volt, hanem… melegséggel körülvett. Ez a csók egy váratlan ajándéka volt a 

megbocsájtásnak… Vagy ez csak egyfajta útja volt, annak, hogy Harry elhallgattasson. 

Csend töltötte be a teret, amíg Lola váratlanul megszakította.

„Harry, segítenél nekünk valamiben?” Kérdezte Lola Harry-től, és karjait keresztezte mellkasa előtt.

„Uh, o-oké.” Mondta Harry, de szemeivel még mindig engem figyelt.

Harry Lola-val együtt távozott és én egyedül maradtam, ismét. 

 Tényleg nem lehet semmit csinálni a börtönben. Nincs Tv, tábla játékok, zene, könyvek és még egy WC se. De akkor is, ez egy börtön.  Az egyetlen dolog, amit tenni tudok az a gondolkozás és beszélés. Az egész várbörtön hangszigetelt volt, mert ez a föld alatt van, és az egyetlen zaj, amit valaki csinálni tudott, a visszhang volt, amit az egész szobában lehetett hallani, és most csak én voltam itt, habár az egyetlen, amire gondolni tudtam, az Harry meleg, cseresznyepiros, duzzadt ajkai voltak az enyéimnek préselve.  Ahogy arcaink centikre voltak egymástól és éreztem arcomon forró levegővételeit. Tényleg elcsodálkoztam azon, hogy vajon miért is csókolt meg. Azt mondta utál… De én is azt mondtam, hogy utálom őt, ami igaz is, természetesen, de valójában tényleg utál engem?  Mit tettem?

|2 órával később|

Még mindig a várbörtönben vagyok, egy kicsi fadeszkán ülök, a saját dolgaimon gondolkozva, amikor meghallom valakinek a lépteit. Harry nem lehet, mivel a léptek magas sarkú hangjával keverednek össze a kövön.

Ahogy az a személy megteszi az utolsó lépését, megpillantom Juliet-et. Köszönöm Istenem.  Valaki, aki társalog velem.

„Szia, Holly.” Köszönt Juliet.

„Szia.” Ismételtem a padlóra nézve. „Miért vagy itt?”

„Harry küldött, hogy megnézzem, mit csinálsz.” 

„Oh, nos, semmit, szó szerint semmit.”

„Szívás. Mi most vacsorázunk.”

„Szerencsés. Én éhezem.”

„Szörnyen érzem magam.” Mondta Juliet komoran. „Mi fent eszünk, te pedig itt lent éhezel.”

„Hozhatnál nekem valamit e-„

Juliet félbe szakított. „Holly, nem tudok. Harry megőrülne.”

„Ugh.”

„Egyébként, miért vagy itt lent?” Kérdezte Juliet.

„Tulajdonképpen nem tudom, de szerintem azért, mert azt mondtam Harry-nek, hogy félek tőle.”

„Ezt mondtad neki?” Kérdezte Juliet meglepetten.

„Uh, igen?”

„Nagyon merész vagy te lány. Én soha nem mondanám neki.”

Miután Juliet elmondta mondandóját, csend állt be közénk, addig amíg Juliet bejelentette, hogy vissza kell mennie.

„Majd találkozunk, Holly. Egyébként meddig leszel itt?” Kérdezte Juliet az utolsó lépcsőfokon állva.

„Um, nem vagyok biztos benne, remélem nem sokáig.”

„Rendben, szia.” Intett Juliet, mielőtt felszaladt a lépcsőkön.

Rendben, egyedül vagyok, megint. 

|00:30|

Éjfél elmúlt, és én fent vagyok. Aludnom kellene, de hol is?! Nincs itt semmi a fadeszkán kívül. És nem nevezném ágynak. Nem tudok aludni, különben is, egy, nem tudok aludni üres gyomorral, kettő, túl félelmetes itt.  Az egyetlen, ami egy kis fényt ad, az egy vanília illatos, félig leégett gyertya, ami a falon van a lépcső mellett. De még így is hátborzongató volt a hely.

Szükségem van valami ételre. Nem táplálkoztam már több mint 6 órája! De én is csak panaszkodni tudok, nem mehetek ki csak úgy a cellámból valamiért, hacsak nem próbálkozom meg azzal, amit Kylie tett, mielőtt meghalt volna; kipréselődni a cella rácsai között. Én tényleg, tényleg akarom. Mint Kylie. De tudom, hogy nem sikerülne. Mit tenne Harry? Volt valakije, aki megölte Kylie-t, amikor megszökött. De… Igazából én csak a konyhába megyek, és nem megszökök.

Néhány perc elteltével, amit a magammal folytatott vitatkozással töltöttem, mivel buta vagyok és kockázatokat vállalok, úgy döntöttem, hogy átpréselem magam a rácsok között. Megpróbálom és sikerülni fog. Nehéz volt, habár fogalmam sem volt arról, hogy Kylie hogyan csinálta. 

Egyszer csak már a cellán kívül voltam, megragadtam a gyertyát a falról és sétálni kezdtem felfelé.

Gyorsan kinyitottam a várbörtön ajtaját, de az megnyikordult. Lábujjhegyen kezdtem el sétálni a konyha felé, és mikor már ott voltam, úgy éreztem, hogy minden stimmel. Amíg…

„Holly?” Mondta Harry mögülem. Csendesen elátkoztam magam. Miért vagyok ennyire ostoba?

„Uh, én vagyok.”

„Éhes voltál, szóval kipréselted magad a rácsokon keresztül és most itt vagy.”

„Um, honnan tudod?”

„Csak tudom.”

„Annyira sajnálom, én tényleg nagyon é-„

„Ülj le.” Mondta Harry kifejezéstelenül. A legközelebb lévő padra leültem.

Harry nyitogatta a szekrényeket és mindent kivett, amire szüksége lehet, ahhoz, amit készíteni fog. Mikor már mindent előszedett, rájöttem, hogy teát fog készíteni. 

„Tessék…” Harry udvariasan odanyújtotta a teát, és meghökkentem a bögre forróságától.

Harry odajött hozzám és leült mellém a padra. Nem csinált semmit, csak engem bámult, miközben kortyoltam a teámból.

 „Valami van az arcomon?” Kérdeztem, mikor észrevettem bámulását.

„Csak… téged nézlek.” Magyarázkodott Harry, és tekintetét elvezette rólam.

„Miért?” Kérdeztem a földet pásztázva.

„Mit miért?” 

„Miért tetted ezt nekem?”

„Mire gondolsz?”

„A büntetésemre, amikor éheztettél.”

 

„Jónak éreztem.”

„Oh, igazán?” Kérdeztem szarkasztikusan egy kis mosoly kíséretében.

„Mi? Nem gondolod, hogy tudok aranyos is lenni?” Harry elkuncogta magát.

„Tudsz az is lenni, néha.” Értettem egyet.

„Akkor. Miért félsz tőlem?”

„Én csak…”

„Nincs rá semmi okod.” Mondta Harry.

„Talán ezért.” Elhúztam a felsőmet, hogy megpillanthassa a sebhelyemet, amit akkor szereztem, amikor megszúrt.

„Nos, sajnálom ezt, uh, a sebet.” Mondta kínosan.

„Igen, biztos.” Mondtam szarkasztikusan. 

„Tényleg sajnálom.”

„Bebizonyítod?” 

„Igen. Hogyan?” Kérdezte rám nézve.

„Csókolj meg ismét.” 

„Nekem a megtiszteltetés.” Mondta.

Harry nekinyomta rózsaszín ajkait enyéimnek, és újra éreztem azt a bizsergő érzést, amit a legelső alkalomkor is, ami nem is olyan régen volt, de ezelőtt, és én még szenvedélyesebben csókoltam,  és újra megéreztem azt a jóleső melegséget, és csak ezt akartam érezni. 

Köszönjük az előző részhez érkezett megjegyzéseket! Puszi xx