A Babaházban töltött öt és másfél hónapom miatt a stratégiám
sokkal jobb lett, és mindent kétszer gondoltam át. Rengeteg dráma,
gyilkosságok, egy kis szerelem, de mindig elfelejtem a lényeget, ami mindig a
tudatalattim legmélyéről jön elő: valaki van itt, hogy megöljön engem és a
babákat. A nyugtalankodással és az őrült események megtörténése mellett mindig
elfelejtettem, hogy valaki kétségbeesetten meg akar minket gyilkolni. Legfőbb
vágyam, hogy megtudjam ki az. Már tudom, hogy talán Dakota az vagy Mina abból
ítélve, amit Harry mondott róluk. De ami mindig végigfut az agyamon: mi van
akkor, ha Harry az, aki próbálja megölni a babákat.
Mióta Dakota beszélt nekem a helyzetéről; meg akartam tudni
mindent. Már felzárkóztattam mindent,
amit ezelőtt elfelejtettem; de ma, megpróbálom a legjobb formámat hozni és
megtudni, hogy ki a gyilkos. Nem várhatok addig, amíg a válasz magától érkezik
meg, magam kell rájöjjek.
„Harry, hova megyünk?” Kérdeztem Londonra nézve az ablakon
keresztül.
„Louis-hoz és Ara-hoz.” Válaszolta Harry komolyan.
„Miért?”
„Tényleg nem hagyod abba a kérdezgetést, ugye?” Forgatta meg
Harry a szemét.
„ Most jut eszembe, még be kell fejeznünk a kis kérdéses
játékunkat.” Mondtam és kissé elmosolyodtam.
”Még mindig arról az idióta játékról beszélsz?”
„De…ez vicces.”
„Minden esetben, Holly.”
„Mi a legnagyobb hazugság, amit valaha mondtál?” Kérdeztem,
ezzel nekikezdve az idióta játékunknak a csodálatos kérdésekkel.
„Egy hazugság, amiről még nem tudsz.” Válaszolta kinézve az
ablakán.
„Még?”
„A világunk tele van hazugságokkal, az igazságokra
koncentrálunk nagyon, és nem vesszük észre, hogy a legédesebb, legbiztosabb
igazságok is tudnak a legbizonytalanabb, és leghalálosabb hazugságok lenni.”
|Louis Babaházában|
Harry egyszer csengetett, és nem sokkal később, egy helyes
fiú, fogadni mernék,hogy Louis jelent meg.
„Hello!” Köszöntött minket Louis lekesen.
„Bizonyára te vagy Holly Parker.” Mondta Louis és kezét
nyújtotta nekem.
„Én vagyok,uh…ˇKínosan álltam ott, Louis gyönyörű pillantása
egy másik világba vitt el engem.
Louis-nak pompásan arany bőre van, ami kiemeli a
mandulaszerű, égszínkék szemeit, laza barna haja rendezetlen, de mégis vonzó és
mellette barátságosan mosolygott rám.
Louis visszahelyezte karját a háta mögé, és a helyzet
kezdett kínossá válni, mielőtt beinvitált minket a házba.
Besétáltunk a nappaliba, és egy hosszú, türkiz, bőr kanapén
egy nagyn széplány foglalt helyet.. Biztosan ő Ara.
„Sziasztok!”Köszönt Ara félénken, arca bal felét hosszú
vörös haja takarta el. A haja egyszerűen fantasztikus, és a derekáig ér.
Egyébként, a haja miatt Ariel hajára emlékeztetett, a Kis Hableányból.
„Szia Ara, ő itt Holly.” Mutatott be Harry.
"Holly, ő itt Arilana, de röviden
csak Ara.”Mutatta be Louis Ara-t, aki halványan elmosolyodott és tovább
babrálta a karkötőjét.
„Foglaljatok helyet.” Mosolygott
Louis, ahogy Harry és én leültem a kanapéra.
Én Ara mellé ültem, és
észrevettem, hogy engem néz, Úgy tűnt ő nagyon nagyon félénk.
„Szóval van egy gyilkos a Babaházban?”Kérdezte
Louis.
„Igen…ˇVálaszoltam és Harry-re
pillantottam.
„Louis-nak és Ara-nak is volt egy
hasonló problémája, volt valaki a házukban, aki meggyilkolta a babákat.”
Magyarázta Harry.
„Próbáltam rájönni, hogy k-ki az,
és ő az egyike volt a babáknak. Kaidence-nek hívták.” Mondta Ara gyorsan.
„Ara, miért nem mutatod meg
Holly-nak a bizonyítékot, és meséled el neki hogyan jöttél rá, hogy Kaidence
volt az.” Javasolta Louis.
Ara és én kisétáltunk a
nappaliból, és felvezetett a szobájába, miközben egy szót sem váltottunk.
„Nagyon félénk vagy.” Mondtam
Ara-nak, amint beléptünk a lányos szobájába.
„Mindig is félénk voltam.”
Mondta, hangja kevesebbnek hangzott egy suttogásnál is.
„Ki kellene venned a hajadat az
arcodból, hiszen csinos vagy.”Rámosolyogtam és próbáltam segíteni neki.
Ara a füle mögé tolta haját, és
megmutatta hatalmas holdfényes zöld szemeit, melyeket sötét szemceruzával emelt
ki és hosszú, dús szempillái vették körül, amire minden lány féltékeny lenne.
Ara az öltöző asztalhoz sétált,
én pedig követtem. Kihúzta egyik fiókját és Polaroid képeket
pillantottam meg.
„Lefényképeztem a bizonyítékokat.
Gyógyszerek, hajszálak,ki volt az utolsó, gyakorlatilag mindent, ami elvezetett
a Babaház gyilkosához.” Biccentett Ara és kezembe adta az albumot.
Megvizsgáltam a képeket,
megörökítve magamban minden apró részletet.
Ara egy másik fiókját is kihúzta,
ami kis zacskókat rejtett, melyekben gyógyszerek, porok és néhány csepp vér is
volt.
Elcsodálkoztam azon, hogy Ara
mennyire sokat dolgozott azon, hogy felderítse a gyilkost.
Gondolkozni kezdtem,
hogy talán nekem is kellene fotókat készítenem és gyűjtögetnem a
bizonyítékokat. Megkérdeztem tőle, hogy
kölcsön adná-e nekem a Polaroid kameráját, hogy fotókat készítsek a
bizonyítékokról, és ő egyetértően beleegyezett.
„Szóval megtudhatnék több mindent
rólad, Ara.” Kérdeztem az ágyán ülve.
„Um, nem vagyok valami érdekes.”
Rázta meg Ara a fejét.
„Akármit mesélhetsz magadról.
Kedvenc dolgok, akármi.”
„Nos, nagyon szeretem Az
1975-öt.”
„Mint évet?” Kérdeztem
zavarodottan.
„Nem,” Ara felkuncogott „Ők egy
banda.”
„Banda…” Mondtam és lassan
bólintottam egyet.
„Nem tudom elhinni, hogy még
sosem hallottál róluk.” Mondta Ara felkelve az ágyról és türelmetlenül
keresgélni kezdett a fiókjában.
Nem sokkal később Ara a kezében
tartott egy iPod-ot és egy fülest, A kezembe adta a fülhallgatóját, én a
fülembe helyeztem, miközben ő keresgélt és talált egy számot.
„Ez a Settle Down.” Mondta Ara és
elindította.
Hallgattam a zenét, és őszintén
nem éreztem semmit közben. Nem annyira jók, de úgy tűnik, Ara szereti őket,
dalolta a szöveget és még táncolt is.
„Nem tetszik, Holly?” Állította
meg a zenét.
„Nem nagyon…”Mondtam és kivettem
a fülest.
„Akkor melyik énekest vagy bandát
szereted?”
„Nem nagyon szeretem a zenét.”
„Mi? Nem szereted a zenét!”Ara
úgy nézett rám, mintha őrült lennék.
„Nem tudom, én csak nem….”
Mondtam, majd pár percig néma csendben ültünk.
„Látom, hogy lassan már nem
leszel félénk.” Mondtam.
„Még mindig az vagyok.” Mondta
Ara, és fekete körmét piszkálgatta.
„Miért vagy ilyen? Valami okod
van rá?”
„Mindenkinek van valami oka
mindenre, és az oka a félénkségemnek muszáj ismeretlennek maradnia.” Mondta Ara
komolyan.
„Nekem elmondhatod, jó vagyok a
titoktartásban, és jobb lesz, ha nem nyomja semmi a lelkedet.” Fogtam meg Ara
vállát.
„Nem mondhatom el.”Ara ellökte a
kezemet és az egyszerű, bíborvörös falra nézett.
„Miért…ˇ
„Nem tehetem, ez komoly.”
Válaszolta.
„Mi? Ez nem olyan, hogy meg
akarod ölni a legjobb barátod vagy valami hasonló.” Mondtam durván és talán
kissé túlzásba estem.
Ara fondorlatosan rám nézett, és
rögtön rájöttem, hogy ez a lány nem annyira félénk és ártatlan amilyennek
hittem.
Jó olvasást a részhez! És előre is Kellemes Ünnepeket és Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet Kívánunk Nektek! Puszi: Vivi és Reni
