21.Fejezet

Miután felébredtem, az első dolog, amit megláttam, az a sötétség volt. Teljesen elfelejtettem, hol is vagyok valójában, de egy idő után emlékezni kezdtem. A börtönbe vagyok.

Felálltam, és megmosakodtam. Miért vagyok a börtönben? Csak annyit tudok, hogy elájultam. Emlékezni próbálok, hogy miért vagyok itt, mikor hangos léptekre lettem figyelmes, amik a lépcső felől jöttek. Láttam egy kis fényt is. A személy, aki jön le a lépcsőn, biztos hozott magával egy gyertyát, vagy valami mást.

Amikor az a bizonyos személy elérte az utolsó lépést is a lépcsőn, felfedte magát. Harry, egy égő gyertyát tartott a kezébe, ami adott egy kis fényt, de pont eleget, hogy látni lehessen.

„H-Harry?” Mondtam, és félve hátráltam egy lépést. „ Azt hittem, hogy Niall-nél és Fran-nél vagy.”

„Fran nem érezte jól magát, ezért jövő héten megyünk.” Mondta Harry, gyilkosan rám nézve szemeivel.

„Mikor mehetek ki a börtönből?”

„Soha” Mondta Harry gonoszan mosolyogva.

„M-Mi?  Akadozva, félelemmel telve kérdeztem vissza.

„Viccelek. Egy ideig itt leszel.”

„Mi van, ha éhes leszek?”

„Koplalsz.”

„Mit tegyek, ha pisilnem kell?”

„Ott egy vödör a sarokban.”

„Mi a fasz?” Mondtam egy kicsit hangosan.

„Ne káromkodj!” Üvöltött rám Harry, mire hátráltam és sírva fakadtam. Miért sírok? Én sose sírok.

„Te sírsz?” Kérdezte Harry, egy kicsit aggódva.

„N-Nem.” Hazudtam, hátat fordítva Harry-nek, hogy ne lásson.

„De igen, ugye? Harry kinyitja a cella ajtaját, amitől még inkább megijedek. Mit akar csinálni?

„ Ne b-bánts.”

„Nem akarom, hogy a babáim, gyengék legyenek, Holly.”

„Nem vagyok gyenge.”

„De az vagy. Hagyd abba a sírást baby!” Ordított Harry, hangja visszhangzott a börtönön belül.

„Nem vagyok kibaszott gyenge!”

„Ne káromkodj!” Üvöltött még hangosabban Harry.

„Bassza meg. Bassza meg. Bassza meg. Bassza meg. Bassza meg. Bassza meg. Bassza meg. Bassza meg!” Kiabáltam hangosan, akárcsak egy gyerek. Ebben a pillanatban, őszintén, nem érdekelt mit fog mondani, vagy tenni Harry. Boldog vagyok. Odasétálok hozzá.

„Meg fogod bánni, hogy nem engedelmeskedsz nekem!” Üvöltötte Harry, egy lépést felém téve.

„Fogd be. Nem félek tőled többé.” Ordítom. „Egy semmirekellő mocsok vagy, azt hittem meg tudsz változni, de nem!”

„Fogd be a szád Holly, én parancsolok neked!” Kiabál Harry, egy újabb lépést téve felém, arcunk közel volt a másikéhoz, éreztem meleg levegővételeit, ami megrémisztett.

„Utál-” Mielőtt befejezhettem volna a mondatot, Harry ajkai váratlanul lecsaptak az enyémekre. Nem gondoltam a következményekre, és arra, hogy mit csinálok, egyszerűen, csak visszacsókoltam.

„Én is utállak téged.”

20. fejezet

Jó olvasást! :) Várjuk a véleményeket.

„Tőled, Harry.”

Amint megemlítettem, hogy félek tőle, szinte azonnal meg is bántam.  Mit fog csinálni? Dühös lesz attól, hogy megijedek tetteitől? Vagy most már rájött, hogy miért szorongok és félek a közelében?

A maradék autóút alatt csendben voltunk, de láttam Harry szemeiben a dühöt, de nem próbálta felvenni velem a szemkontaktust. 

A Babaházhoz érve Harry nyugodtan felküldött az emeletre, ráébresztve, hogy nekünk most szabadidőnk van.  Nem tudom miért volt ennyire nyugodt, de éreztem, hogy sokkal lazább és talán nem volt dühös rám. 

Felsétáltam az emeletre, egyenesen a hálóba. A lányok körben ültek a földön és Monopoly-t játszottak. Észrevettem jelenlétem és minden tekintet rám szegeződött. 

„Szia Holly!” Köszöntött Juliet, és kezével intett, hogy üljek le közéjül. Odamentem hozzájuk és Juliet meg Liz mellett foglaltam helyet.  A játékot arrébb tolták, ezzel a játékot félbeszakították, szóval most már beszélgethettünk. 

„Szóval mit csináltatok?” Kérdezte Lola.

„Elvitt téged ruhát vásárolni valahova?” Vágott közbe Sarah.

„Um, igen. Honnan tudtad?”

„Mindegyikünkkel ezt csinálja. Hogy néz ki a ruhád?”

„Um, igazán csinos.” Mondtam és kellemetlenséget éreztem a levegőben.

„Szóval, miért kell kiöltöznünk?” Törtem meg a kínos csendet.

„Um, nem tudom. Valószínűleg, hogy jól nézzünk ki.” Magyarázta Evie.

„Igen, de én tudom. Mint legutóbb, mikor találkoztunk Fran-nal, néha túlzásokba esik.” Forgatta meg Juliet a szemeit.

„Hogy érted?”

„El van telve magától. Legutóbb, a 22 éves szülinapi buliján találkoztunk, pár hónappal ezelőtt. Mondhatni, hogy egy esküvői ruhát viselt és gonosz királynőkéhez hasonló sminket és megfizethetetlen mennyiségű arany ékszereket.”

„Igen. Azt hitte, hogy jól néz ki, de egyáltalán nem.  De esküszöm, hogy úgy nézett ki, mint Dr. Seuss.”  Mondta Lola és mi mind felkuncogtunk. 

„Babák, készüljetek el, készítsétek el a sminketeket, hamarosan indulunk.” Mondta Harry és már el is indult, de folytatta. „Oh, Holly. Beszélhetnék veled, Édesem?” Mikor ezt kimondta, borzongás futott végig gerincemen. De Édesemnek szólított, szóval ez jó jel lehet.

Kisétáltam a hálóból, hogy találkozzak Harry-vel, aki becsukta utánam az ajtót. 

„Mutatnom kell valamit, nagy meglepetés lesz. Imádni fogod.” Mondta Harry, elmosolyodott és felbukkantak gödröcskéi.

„Um, oké?” Mondtam és halkan felkuncogtam. 

„Tessék, ezt rakd fel, még nem láthatod.” Harry előhúzott egy szemkötőt, és fejem köré tekerte, szóval a fekete szemkötőn kívül semmit nem láttam.

„Vezetlek, csak add ide a kezedet.” Mondta Harry és én engedelmeskedtem. Megbízva benne.

Lementünk a földszintre, és Harry vezetett, hogy megmutasson valamit.  Bevallom, egy kicsit izgultam.  Harry nagyon aranyos volt, valószínűleg ajándékot ad vagy valami hasonlót.

„Várj egy picit, Holly.” Mondta Harry, ahogy lesétáltunk egy újabb lépcsőfokon.  Még mindig fogalmam sincs, hogy hova megyünk, és nem hallok semmi mást a lépteinken kívül. 

„Oké, Édesem, most sétálj előre.” Mondta és én mosolyogva megtettem, amire kért. „Menj csak, jó baba.”

„Levehetem a szemfedőmet, Harry?” Kérdeztem izgalmamban.

„Persze, Holly.” Csak várj egy percet.” Válaszolta Harry és hallottam, ahogy felsétált a lépcsőkön. Hova megy?

Levettem a szemfedőt, amikor hallottam, hogy Harry ott hagyott kibontakozni örömömben és izgatottságomban.  De észrevettem, hogy hol is vagyok, mosolyom eltűnt és szívem a földig süllyedt.  Bezárt a börtönbe. 

Az utolsó dolog, amit láttam, mielőtt elájultam volna az elsöprő félelemtől és szorongástól; egy üzenet volt Harry-től a falra tapasztva.

„Még mindig félsz?” 

 

19. fejezet

Holly szemszöge 

Ma este találkozni fogok Niall-el és Fran-nal, és a dolgok akár különösképpen jól vagy rettenetesen borzasztóan is elsülhetnek. A lányok szerint Fran kétségtelenül egy ribanc, de én nem ítélkezem felette, hiszen még nem is találkoztunk. A lányok még hozzátették, hogy Niall édes, de efelől kétségeim vannak. Valaki, aki lányokat rabol, nem tűnhet aranyosnak. Na, itt van Harry, de én nem nevezném aranyosnak, inkább kétoldalúnak. Először vidám és jókedvű, örömmel és izgatottsággal, a következő pillanatban már dühös és ordít, amennyire csak bír.

„Izgulsz a találkozás miatt?”Kérdezte Sarah.

Uh, igen. Fran tényleg olyan rossz, mint amilyennek leírjátok?”

„Um, hogy őszinte legyek, igen. Faragatlan, de nagyon szép.” Mondta Sarah, próbálva kedvesnek hangzania. 

„Hé, segítenél megteríteni az asztalt, Holly?” Kérdezte Juliet. Bólintottam és oda sétáltam hozzá.

Amikor csak Juliet-tel voltam a kezembe adta a villákat és kanalakat, én pedig minden helyre tettem egyet, egyet.

„Miről beszéltetek tegnap Dakotával?” Kérdezte Juliet és a késeket az asztalra helyezte.

„Uh, csak megkérdezte, hogy milyen Janert.” Hazudtam. Nem fogom elmondani a többi lánynak Dakota öngyilkossági kísérletét. Úgy értem, nem kell tudniuk róla. És ha megtudják, el fogják mondani Harry-nek, és az nem végződne jól.

|Reggelinél|

Az első alkalom a Babaházban, amikor Harry mellett ülök az étkező asztalnál és közvetlen mellett Liz. Kissé furcsa volt, hogy eddig soha nem ültem mellette, különösképpen mióta mindig mond nekem valamit, vagy csak beszélgetni szeretne.

„Mit gondolsz Janet-ről?”Kérdezte Harry, ahogy önt9ttem magamnak egy pohár narancslevet. 

„Aranyos. Igazán kedves.” 

„Ez jó. Egyébként, eljönnél velem valamerre reggeli után?”

„Nincs választásom, igaz?”

„Nincs.” Mondta Harry és belekortyolt narancslevébe.

„Mit fogunk csinálni?”

„Talán bemehetnénk a városba? Szükséged van egy ízléses ruhára ma estére, amikor találkozol Niall-ékkel.”

„Jó üzletnek hangzik, Styles.”

|Reggeli után|

„Mit fogsz viselni?” Kérdezte Macy, szemeivel még mindig az újságot pásztázta, amit olvasott.

„Um, nem tudom. Segíthetnétek választani.”

A lányokkal együtt besétálunk a gigantikus szekrényünkbe, és nézelődünk a ruhák, táskák és kiegészítők között. Evie választja a felsőt, Dakota a nadrágot, míg Lola a kiegészítőket. A végén egy nagyszerű összeállításom lett, ha mondhatok ilyet. Egy matrózkék, ujjatlan, csipkés felsőt, ami egy kissé szakított volt. Egy fekete farmert, ami kissé kényelmetlen és alig bírok benne levegőt venni, mert túl szűk. Egy kis fekete tárcát, ami tele volt gyémántokkal és a lábfejemre egy sötétkék magas sarkút húztam, amitől az embernek könnyen eltörhet a bokája. 

„Helyre kellene hoznunk a sminkedet, Holly.”  Mondta Lola. 

„Miért? Szerintem jól néz ki.” Tiltakoztam.

„Nem, édesem. Úgy nézel ki, mint egy nyűgös hercegnő.”

„Rendben. Hozzuk helyre.” Mondtam míg Sarah befutott a fürdőbe a sminkes táskámért és néhány sminklemosó vattáért.

„Liz, te jó sminkes vagy. Neked kellee megcsinálnod Holly-ét.” Javasolta Evvie. Liz belenézett a kis táskámba és előszedett mindent, amire szüksége lehet a sminkkeléskor. Olyan volt, mintha a sminkem újra csinálása nagydolog lenne a lányok számára. Körbeálltak minket és figyelték a dramatikus változását a színeknek és a szín kavalkádok összehangolását, amit a tiszta arcomra felvittek.

Miután Liz végzett, a kezembe adott egy mini tükröt, hogy megnézzem mit csinált. Tökéletes volt. Sokkal jobb, mint amit a Babaházban viselünk. Szemeim füstösek voltak, a sok szemhéjfesték és szempillaspirál kiemelte nagy kék szemeimet. Ajkam a rózsaszín egyik világos árnyalatában tündökölt, orcám rózsás piros volt és bőröm tisztának és pattanás mentesnek tűnt. 

„Köszönöm, Liz.”

„Le kellene menned. Harry már vár.” Mondta Dakota. Elbúcsúztam a lányoktól, majd lesétáltam a földszintre.

„Wow, Holly.”Mondta Harry. „Csinos vagy.”

„Köszönöm.” Mondtam kínosan és egy tincsemet fülem mögé igazítottam.

„Menjünk.”

|A városban|

Harry-vel végig sétáltunk a hatalmas, fényes Londonon, kezünkben cipelve rengeteg bevásárló tasakot. Eredetileg nekem jöttünk ruhát venni estére, de még nem vettünk ruhát az alkalomra. Harry rengeteg felbecsülhetetlen ékszerrel és ruhával árasztott el.  Nos, technikailag nem csak engem. A többi lányt is, amióta közös gardróbon osztozunk. 

„Be kellene mennünk ebbe a boltba.” Mondta Harry és rámutatott a ’Rentalee’ boltra.

 

„Drágának tűnik, nem gondolod?”

„Nem számít. Csak menjünk be.”

Besétáltunk a Rentalee-ba és az első dolog, amit észrevettem, az a vadul eltúlzott ékszerek, ruhák és hétköznapi viseletek voltak. Ez a bolt igazán drága. 

„Mit szólsz ehhez a ruhához?” Mutatott rá egy ruhára.

„Nem nagyon tetszik.” Hazudtam. Egyszerűen imádtam. Gyönyörű volt. A ruha nem volt túl hosszú. A felső fele ujjatlan és fekete volt, nyakrésze smaragd gyöngyökkel kirakott, az alsó része pedig hasonló smaragd zöld színű és szabadon lógó. Az ok, ami miatt azt mondtam, hogy nem tetszik, az azért volt, mert a ruha túl drága. Nem engedhetem meg Harry-nek, hogy fizessen ért, amikor valószínűleg csak egyszer venném fel.

„Miről beszélsz? Ez gyönyörű.” Harry a testem elé rakta a ruhát és egy fut pillantást vetett rám.

„Nah, rendben van, Harry nem-„

Harry félbeszakított. „Próbáld meg.”

„Harry én nem-..”

„Holly” Harry komolyan rám pillantott és tudtam, hogy engedelmeskednem kell neki. Elvettem tőle a ruhát és elindultam a próbafülkéhez.

Elhúztam a függönyt és levetkőztem. Még egyszer rá néztem a ruhára. Harry-nek igaza van, ez gyönyörű. Teljes mértékben eszméletlen. De miért kell egy ilyen ízléses és divatos ruha egy találkozásra? Elképzeltem mit viselhetne a többi lány. 

Váratlanul Harry elhúzta a függönyt és bejött. Odasétált hozzám, pedig rajtam csak melltartó és alsónemű volt. 

„Harry.” Mondtam és próbáltam elbújni a sarokba.

„Holly, nem érdekel.”

„Becsuknád a szemed?” Kértem.

„Miért számít?” És segítenem kell felhúzni a cipzárt.” 

Megfordultam, rejtve a félmeztelen testemet Harry elől. Gyorsan levettem a ruhát a fogasról és felhúztam magamra. Ezután megkértem Harry-t, hogy húzza fel a cipzárt és segített is.

„Rakd félre a hajad, nehogy még véletlenül becipzárazzam.” Mondta Harry. Arrább raktam hullámos hajam az egyik oldalra.

„Rendben.” Mondta Harry, amikor felhúzta a cipzárt. Megnéztem magam a tükörben. A ruha hozzásimult testemhez, megmutatva ezzel alakom.

„Látod? Gyönyörű.” Mondta és harapdálni kezdte nyakam.

Odébb álltam, megriadva tettétől. „Mit csinálsz?”

„Szóval, megvesszük a ruhát.” Mondta, mintha neki is váratlan lett volna előbbi tette.

Levettem a ruhát, gyorsan visszabújtam sajátomba, mielőtt találkoztam volna Harry-vel a kasszánál.

„$794.99-et kérnék szépen.” Mondta a pénztáros. Harry odaadta neki a pénzt és elhagytuk a boltot.

„Mehetnénk már?” Kérdeztem.

„Kérlek, úgy beszélsz, mint egy gyerek. Még nem ebédeltünk.”

„Nem vagyok éhes.”

„Én az vagyok, és van itt egy aranyos Olasz vendéglő. Oda kellene mennünk.”

„Oké.” Mondtam és Harry-vel az étteremhez sétáltunk.

 Egyáltalán nem volt hosszú az út, talán két perc.  Az étterem felségesen nézett ki, mint azok a meseszép éttermek, amik a filmekben vannak. 

Bementünk az étteremben és azonnal egy pincér sietett felénk, aki elvezetett minket egy kicsi, kétszemélyes asztalhoz.  Az asztalon egy piros és fehér terítő volt és a közepén egy vézéban friss tulipán.

|Harry kocsijában|

Némaság jellemezte az egész utat, de ekkor Harry egyszerűen csak megtörte a csendet. „Miért nem csináltad?”

„Huh?” Kérdeztem. Nem voltam biztos benne, hogy miről beszél.

„Miért nem mondtad el valakinek. Elmondhattad volna a városban akárkinek, hogy elraboltalak. Az a valaki hívhatta volna a rendőrséget. De nem mondtad, miért nem?”

„Én..”

„Tteszik, hogy el vagy rabolva?”

„Mi? Nem. Persze, hogy nem. Leromboltad az életemet.”

„Túlzás.”

„Mindenestre.” Mondtam és a beszélgetésnek vége lett. De csak 30 másodpercre.

„Szóval miért nem mondtad el senkinek, amikor lett volna rá esélyed?” Faggatózott tovább, és kezdett az idegeimre menni.

„Én csak.” Nem tudtam hogyan kellene befejezni mondatomat.  Úgy értem, mit kellene mondanom?

„Mi van veled?”

„Nem tudom.” Mondtam és kinéztem az ablakon. Figyeltem a szakadó esőt.

„Nem szeretnél elszökni?”

„Miért kérdezi mindenki ezt?”

„Azt hittem, hogy el akarsz szökni. Azt hittem utálod, hogy elraboltalak.”

„El akarok szökni.”

„És miért nem teszed?”

„Mert félek…”

„Mitől?”

„Tőled, Harry.”

Köszönjük az előző részhez érkezett megjegyzéseket! Jó olvasást :) Puszi Vivixx

18.Fejezet

Nekem még mindig zavaros, hogy mit is fog csinálni, de ahogy a kést a mellkasához emeli, minden megvilágosodik előttem és tudom, hogy mire készül.

 „Dakota!” Ordítottam, ezzel megállítva Dakota öngyilkossági kísérletét az utolsó pillanatba.

 „H-Holly?”

 „Te meg akartad magad-.”

„Holly.”

 „Te…-„Nem tudtam befejezni mondatomat, túlságosan megdöbbentem és a könnyek gyorsan kezdtek folyni kék szememből végig az arcomon. Látásom elhomályosodott és kétségbeesett szavaim fülsértően törtek elő számból.

 „Holly, Én. Csak feküdj le aludni.”

 „Nem. Ha lefekszem, megpróbálod megölni magad megint.” Dakota elhallgatatott

„Hol-„ Félbeszakítottam Dakotát.

 „Nem! Semmi okos nincs megölni mag-…”

 „Fogd már be a szád! Nem tudsz te semmit!”

 „Dakota. Miért?” Kérdeztem és lenéztem és könnyeim a hideg parkettára cseppentek.

„Mert már nem vagyunk testvérek…” Mondta Dakota, megfordult, hiszen nem akarta látni a megdöbbent és szomorú arcomat.

„De, mi az-…”

„Nem, Holly. Mi nem vagyunk azok. Ez a szar Babaház megváltoztatott minket.”

 „Még mindig a testvérem vagy, Dakota.”

 „Nem. Távolságtartó vagy velem és nem is beszélünk egymással.” Magyarázkodott. „Meg akarok halni. El akarok menni, Holly. Ne állíts meg.” Dakota szájából kiszökő szavaktól szívem azonnal megfájdult. Meg akart halni. De tudom, mint a nővére, nem hagyhatom neki.

„Nem akarom, hogy elmenj, Dakota.”

 „De én akarom, Holly. Sosem akartam ilyen életet.”

 „De Dak-.” Dakota ismét félbeszakított.

 „Holly, itt akarom hagyni ezt a világot, nem veszed észre?” Mondta és ismét felém fordult.

 „De a testvérem vagy Dakota.”

„És?”

„És szeretlek.” Sírtam és odamentem hozzá. Szorosan megöleltem, és ez volt az első ölelésünk lassan már egy éve. Kicsivel később Dakota visszaölelt és láttam könnyes arcát depresszióval együtt.

„Feküdjünk le, Holly.” 

|Másnap|

 „Holly. Szeretnél velem jönni Scarlett-be?”Kérdezte Harry tényleg kedvesen kérve. Nem tudtam nemet mondani neki.

 „Um, oké?”

 „Öltözz fel, és itt találkozunk 20 perc múlva.”

„Muszáj rohanni, nem vagyok tiszt-.”

„Holly csak öltözz fel.

” És már el is ment. Hát rendben. A közös szobánkba mentem, hogy normális ruhát vegyek fel. És normális alatt, olyan ruhát értek, amit nem használtak az 1950-es években a babákon. Akármikor, ha Harry-vel és a babákkal elmegyünk egy eseményre, a közös szekrényből kell ruhát felvennünk, ami tele van divatos ruhákkal, cipőkkel és kiegészítőkkel. A lányokkal nagyjából egy méretet hordunk, és azt veszünk fel, amit csak akarunk. Ezúttal választásom egy magasított derekú és mély zsebbel ellátott farmerra és sima, hosszú ujjú, baba rózsaszín gombos felsőre esett. A sminkemet úgy hagytam, ahogy volt. Amikor kisétáltam a szobába, az összes lány kívül állt, és egyszerre árasztottak el különböző kérdésekkel.

 „Hova mész?”

„Jól nézel ki.”

 „Miért viseled ezt?”

„Scarlett-hez megyek Harry-vel. Ő hívott, és elkísérem.” Magyaráztam és vállamra akasztottam a kézitáskámat.

„Elfogadható.” Mondta Evie és újra a talajt kezdte el tanulmányozni.

„Holly!” Kiabálta Harry a földszintről. Búcsút intettem a lányoknak és lerohantam a lépcsőn. Majdnem elestem a halvány rózsaszín tűsarkúmnak köszönhetően, amit viseltem. Mikor leértem, Harry kinyitottam előttem az ajtót és a kocsihoz sétáltunk.

„Miért megyünk Scarlett-hez?” Kérdeztem, amikor Harry kikanyarodott a kocsifelhajtóról.

„Találkozni fogsz Liam-mel és Janet-tel.”

 „Nem úgy volt, hogy pénteken találkozok velük?”

 „Nem. Pénteken Niall-el és Fran-nal fogsz.”

 „Oh. Dakota nem jöhetne velünk, hogy találkozzon Liam-e és Janet-tel?”

„Csak egy babát akarok elvinni.”

„Miért engem választottál?”

„Nem tudom.”

„Oh.”

 |Scarlet-nél|

 Harry és én is körülnéztünk a kávézóban, és megláttuk Liam-et és Janet-et egy fülkében ülni és beszélgetni. Oda sétáltunk hozzájuk. „Sziasztok!” Köszönt Janet, rám és Harry-re nézve. Janet igazán csinos. Aranyszőke haja van, olyan rövid, mint egy pixinek. Hasonló, mint Evie haja. Smaragd zöld szeme van, ami passzolt a smaragd zöld nyaklánchoz, ami a nyakán lógott. Eléggé sápadt és sovány, kulcscsontja kilátszott, ami miatt kissé féltékeny lettem rá, hogy őszinte legyek. Tisztában voltam súlyommal.

 „Hello, Harry és?” Kérdezte Liam a nevemet.

 ’Um, Holly vagyok.” Válaszoltam és leültem Harry mellé a sötétkék bőr székre.

„Én Liam vagyok, Ő pedig Janet.” Köszönt Liam és rám mosolygott. Pár perccel később, miután megismertem Liam-et és Janet-et megérkeztek a kávéink, amiket még érkezésünk előtt megrendeltek. Mind megköszöntük a kávét a pincérnőnek, mielőtt távozott volna.

 „Szóval mennyire szeretsz a Babaházban lenni?” Kérdezte Janet, míg Harry és Liam elmélyültek a saját társalgásukban.

 „Körülbelül 5 hónapja vagyok a Babaházban, már megszoktam. Nem olyan rossz, mint amilyen először volt.”

 „Ez király. Jól kijössz a többi babával?”

„Igen. Ők nagyon aranyosak.”

 |1 órával később|

 „Rendben. Nekem és Holly-nak mennünk kell.” Mondta Harry és mindannyian felálltunk. Mindannyian elköszöntünk egymástól és elhagytuk a kávézót. Bepattantunk a kocsiba és visszaindultunk a Babaházba. 20 perccel később már a háznál voltunk. A lányok üdvözöltek minket, miután besétáltunk.

 „Babák. Van egy kis szabadidőtök még főzés előtt, szóval menjetek fel. A nappaliban leszek, ha szükség van rám.” Harry felakasztotta a kabátját, mielőtt elsétált. A lányok és én felmentünk a hálóba, és amint beértünk ismét elárasztottak kérdésekkel.

„Milyen volt?”

„Láttál valakit?”

„Hol voltál?”

„Nagyszerű volt. Találkoztam Liam-mel és Janet-tel.” Válaszoltam és leültem az ágyamra.

 „Akartok nézni filmet?” Kérdezte Macy tőlünk. Mindannyian igent mondtunk és a Forrest Gump-ban egyeztünk meg.

„Um, Holly. Beszélhetnénk odakint?” Kérdezte Dakota a szoba másik feléből. Bólintottam és mind a ketten kimentünk a szobából.

 „Hé, ugh, sajnálom, hogy látnod kellett a történteket az éjjel.” Mondta Dakota és elszégyellve magát lehajtotta a fejét.

„Rendben van Dakota. Csak ne próbáld meg még egyszer.”

„Azt mondtam, hogy már nem vagyunk testvérek és én rögtön meg is bántam. Bocsánat.”

„Ne aggódj emiatt.” Mondtam. Lenyomtam a kilincset, de Dakota megállított.

„Holly. Egyébként.” Dakota megölelt és azt suttogta,

 „Én is szeretlek, tesó.”