20. fejezet

Jó olvasást! :) Várjuk a véleményeket.

„Tőled, Harry.”

Amint megemlítettem, hogy félek tőle, szinte azonnal meg is bántam.  Mit fog csinálni? Dühös lesz attól, hogy megijedek tetteitől? Vagy most már rájött, hogy miért szorongok és félek a közelében?

A maradék autóút alatt csendben voltunk, de láttam Harry szemeiben a dühöt, de nem próbálta felvenni velem a szemkontaktust. 

A Babaházhoz érve Harry nyugodtan felküldött az emeletre, ráébresztve, hogy nekünk most szabadidőnk van.  Nem tudom miért volt ennyire nyugodt, de éreztem, hogy sokkal lazább és talán nem volt dühös rám. 

Felsétáltam az emeletre, egyenesen a hálóba. A lányok körben ültek a földön és Monopoly-t játszottak. Észrevettem jelenlétem és minden tekintet rám szegeződött. 

„Szia Holly!” Köszöntött Juliet, és kezével intett, hogy üljek le közéjül. Odamentem hozzájuk és Juliet meg Liz mellett foglaltam helyet.  A játékot arrébb tolták, ezzel a játékot félbeszakították, szóval most már beszélgethettünk. 

„Szóval mit csináltatok?” Kérdezte Lola.

„Elvitt téged ruhát vásárolni valahova?” Vágott közbe Sarah.

„Um, igen. Honnan tudtad?”

„Mindegyikünkkel ezt csinálja. Hogy néz ki a ruhád?”

„Um, igazán csinos.” Mondtam és kellemetlenséget éreztem a levegőben.

„Szóval, miért kell kiöltöznünk?” Törtem meg a kínos csendet.

„Um, nem tudom. Valószínűleg, hogy jól nézzünk ki.” Magyarázta Evie.

„Igen, de én tudom. Mint legutóbb, mikor találkoztunk Fran-nal, néha túlzásokba esik.” Forgatta meg Juliet a szemeit.

„Hogy érted?”

„El van telve magától. Legutóbb, a 22 éves szülinapi buliján találkoztunk, pár hónappal ezelőtt. Mondhatni, hogy egy esküvői ruhát viselt és gonosz királynőkéhez hasonló sminket és megfizethetetlen mennyiségű arany ékszereket.”

„Igen. Azt hitte, hogy jól néz ki, de egyáltalán nem.  De esküszöm, hogy úgy nézett ki, mint Dr. Seuss.”  Mondta Lola és mi mind felkuncogtunk. 

„Babák, készüljetek el, készítsétek el a sminketeket, hamarosan indulunk.” Mondta Harry és már el is indult, de folytatta. „Oh, Holly. Beszélhetnék veled, Édesem?” Mikor ezt kimondta, borzongás futott végig gerincemen. De Édesemnek szólított, szóval ez jó jel lehet.

Kisétáltam a hálóból, hogy találkozzak Harry-vel, aki becsukta utánam az ajtót. 

„Mutatnom kell valamit, nagy meglepetés lesz. Imádni fogod.” Mondta Harry, elmosolyodott és felbukkantak gödröcskéi.

„Um, oké?” Mondtam és halkan felkuncogtam. 

„Tessék, ezt rakd fel, még nem láthatod.” Harry előhúzott egy szemkötőt, és fejem köré tekerte, szóval a fekete szemkötőn kívül semmit nem láttam.

„Vezetlek, csak add ide a kezedet.” Mondta Harry és én engedelmeskedtem. Megbízva benne.

Lementünk a földszintre, és Harry vezetett, hogy megmutasson valamit.  Bevallom, egy kicsit izgultam.  Harry nagyon aranyos volt, valószínűleg ajándékot ad vagy valami hasonlót.

„Várj egy picit, Holly.” Mondta Harry, ahogy lesétáltunk egy újabb lépcsőfokon.  Még mindig fogalmam sincs, hogy hova megyünk, és nem hallok semmi mást a lépteinken kívül. 

„Oké, Édesem, most sétálj előre.” Mondta és én mosolyogva megtettem, amire kért. „Menj csak, jó baba.”

„Levehetem a szemfedőmet, Harry?” Kérdeztem izgalmamban.

„Persze, Holly.” Csak várj egy percet.” Válaszolta Harry és hallottam, ahogy felsétált a lépcsőkön. Hova megy?

Levettem a szemfedőt, amikor hallottam, hogy Harry ott hagyott kibontakozni örömömben és izgatottságomban.  De észrevettem, hogy hol is vagyok, mosolyom eltűnt és szívem a földig süllyedt.  Bezárt a börtönbe. 

Az utolsó dolog, amit láttam, mielőtt elájultam volna az elsöprő félelemtől és szorongástól; egy üzenet volt Harry-től a falra tapasztva.

„Még mindig félsz?”