11.Fejezet

*Holly*

Mindannyian a konyhában készítjük a vacsorát. Egyikőnk sem beszél, ami szokatlan. Általában, a konyhában mindig zenét hallgatunk, és hangosan nevetünk, de nem ma. A mai nap sima volt.

Ahogy lecsekkolom a sütő melegségét, valami hideget érzek a lábamnál. Lenézek a lábamra, hogy megtudjam mi az. Paradicsom szósz. Hátranézek és látom Eviet és Lizt.

- Oh Istenem, sajnálom! - mondja Evie két nevetés közt. Hogy visszavágjak neki, megragadom a mustárt, és rá spriccolom a ruhájára.Kapálózik a hirtelen cselekedetemen, és ugyan azt teszi mint én. Megpróbálok visszavágni, és ismét rá irányítom a mustárt, de véletlenül Julietre megy.

- Tényleg?! - mondja Juliet, barna szemeit forgatva.

Nos, ha ez a régi Juliet lenne... Tudod, mielőtt volt ez a gyilkolós dolog, akkor most visszalőtte volna rám, barátságos módon, de ez az új Juliet, ő csak, unalmas.

Én és Evie elfeledkezünk erről a kis kajacsatáról és visszamegyünk főzni.

Egy kis idő után, ismét érzem a hidegséget a lábamon. Megfordulok és látom Julietet mosolyogva fogni a paradicsom szószos üveget. Kuncogok. Juliet visszatér.

Egy hozzávetőleges perc után, a Juliet, Evie és Én szolíd kaja csatájából lesz egy extrém kaja csata, amiben minden baba részt vesz. Mindannyiunkat különféle szósz, lekvár, kaja és tojás borít.  Ezek a pillanatok azok, amiket hiányolok a lányokkal. A pillanatok, amikor vacakolunk, és önmagunk vagyunk.

Épp a kaja csatánk közepén vagyunk, amikor egy zavarodott Harry sétál be a konyhába. Amikor meglát minket, vonásai dühösek lesznek.

- Mi a faszt csináltok?! - kiabál ránk dühösen.

- Meg tudjuk magyará... - Julietet félbeszakítja Harry, a mondata közepén.

- Menjetek fel és öltözzetek át!

A lányok és én egyenesen kimegyünk a konyhából, míg Harry undorodó pillantásokat vet ránk.

/Lefekvés előtt/


Szó szerint érezheted a kellemetlenség szagát az egész szobában. Mi lányok, csak ülünk. A TV nincs bekapcsolva, senki sem beszél. Csak.. csend van; valami nagyon gyorsan átvette a babaházat.

- Szóval.. - mondja Sarah megnyújtva a "ó"-t. Senki sem beszél újra. Mi csak csendben ülünk, míg Harry be nem jön a szobába.

- Lámpákat le, babák... - utasít Harry, mielőtt mindannyiunk homlokát megcsókolja és kimegy.

Mindannyian lekapcsoljuk a lámpákat és ágyba bújunk. Elég hamar, mindannyian mély álomba estünk.

/ Hét órával később/

Kinyitom a szemeimet, és amit legelsőnek észreveszek, az a teljes sötétség; biztosan az éjszaka közepén ébredek fel ismét. Nem igazán alszom jól, mióta a babaházban vagyok.

Megnyugtatom az elmém és hátha fáradt leszek egy kicsit; eldöntöm, hogy lemegyek sétálni a kertbe. Harry nem bánná, amúgy is, biztosan alszik.

Óvatosan kimászok az ágyból, biztosra menve, hogy olyan csendes vagyok, mint az egér, így nem ébresztve fel a lányokat.

Ahogy lesétálok a lépcsőn, csikorgós, idegesítő hangot hallok. Ebben a babaházban minden régi és nyekergő hangokat ad ki.

Kilépek a kertbe. Hűvös szellő átfúj rajtam. Eléggé ködös idekint, szóval nem látok sok mindent, így a magam útján sétálgatok.

Nagyjából tíz perce sétálok, amikor meglátok egy magas alakot a távolban. Harry az. Miért kell mindig belefutnom?

Gyorsan elbújok a bokor mögé, de nyilvánvalóan túl későn. Már meglátott engem.

- Holly, tudom, hogy ott vagy. - mondja Harry, halk kuncogás hagyja el ajkait.

Kijövök a bokorból és bocsánatot kérek.

- Rendben van. Mit csinálsz idekint? - kérdezi Harry, kezeit zsebébe teszi.

- Friss levegőre van szükségem. - nem válaszol.

- Rendben vagy? - annak ellenére, hogy sötét van idekint, tisztán látom Harry dagadt, nedves szemeit. Sírt?

- Sajnálom. - Harry Styles, körözött bűnöző, bocsánatot kért?

- Mit? - kérdezem hitetlenkedve.

- Sohasem kellett volna elrabolnom téged, vagy a lányokat. - nem hiszek a fülemnek. Ha nem akart minket elrabolni, akkor miért tette?

- Akkor engedj el minket.

- Ez nem olyan egyszerű.

- De, az. Ha sohasem akartad egy a babaházas szarságot, akkor miért tennéd tönkre az életünket? - mondom, kicsit hangosabban, mint kellett volna.

- Gyerünk, menjünk be. - mondja Harry egy kicsit később, mind a ketten besétálunk.

/Két órával később/

Harry és én a nappaliban vagyunk, teát iszunk és nevetgélünk. Nem igazán tudom, hogy hogyan történt; hajnali három óra van és kellemes időt töltök el az el rablómmal és most már körözött bűnözővel, Harry Stylessal. Harry és Én a dühösségből és ellenkezésből áttértünk nevetésbe és beszélgetésbe.

- Szóval, csak belerohant a falba? - nevet Harry, folytatva a beszélgetésünket.

- Ja! - nevetek. Csend tölti meg a levegőt, miután befejezzük a nevetést.

- Miért vagy velem kedves? - kérdezem Harryt, mielőtt gondolkodnék.

- Mert kedves vagy velem. - válaszol Harry lenézve ; a már üres ; teás csészéjére. Nem válaszolok, csak ülök és megtartom ez az egy szép kis pillanatot. Kedvelem ezt a Harryt, vicces és kedves. Nem tudom elhinni, hogy ez az a srác, aki fiatal lányokat rabol és gyilkol.

- Mi a helyzet, ezzel a babaházas dologgal? - kérdezem Harryt.

- Rá fogsz jönni, Holly.

Hirtelen, emlékszem... Harry megpróbál megölni minket...

És én iszom a teát, amit ő készített.

- Oh, Istenem - mondom hirtelen. Harry valószínűleg megmérgezett. Beteg állat!

- Mi a baj? - mondja Harry és feláll.

- Megmérgezted a teát!

- Nem, én nem. Miért tenném?

- Mert megakarod ölni az összes kibaszott babát! Elmebeteg! - ordítom, a légzésem még mindig gyors, ahogy fel alá járkálok.

- Én nem, szeretem a babáimat.

- Mi? - Harry nem próbál megölni minket?

- De-de.. - próbálom mondani, mielőtt Harry félbeszakít engem.

- Menj lefeküdni, Holly. - mondja nyugodtan Harry, mielőtt kisétál.

Nos, ennyi volt a kellemes időm Harryvel.